Félig ördög, félig angyal

a kedvenc sorozatom.... született feleségek mindenhol vannak.... és Lila akác köz is, ahol laknak.... nálunk is van ilyen utca.... a négy barátnő is ott lakik, akik sűrűn összejárnak megbeszélni az aktuális pletykákat egy jó pohár bor mellett, vagy tanácsot kérni a másiktól gyereknevelés, vagy családi ügyekben.... ilyenkor mindig finom süteményekkel lepik meg egymást, amit az este folyamán elfogyasztanak....erre a pár órára mindegyikük elfelejti a napi gondokat, felszabadultan, és nevetve szórakoznak, olyan arcukat mutatva, amit talán a párjuk nem is ismer....

ott van a tökéletes háziasszony, akinek mindig tip-top a lakása, kínosan ügyel a rendre, és a családi békére.... párjával jól megvannak, bár náluk is - mint mindenkinél - vannak zűrösebb napok.... szomszédjában lakik a szeleburdi csajszi, aki második férjét fogyasztja.... két gyereket nevelnek, kapcsolatuk már régen nem az érzelmekről szól, hanem tulajdonképpen egy gazdasági életközösséget alkotnak.... ebből kifolyólag mindketten máshol keresik a testi-lelki kielégülést, persze a legnagyobb titokban.... a harmadik barátnő a munka mellett három gyereket nevel, férje állandóan úton van, tehát rá hárul a gyereknevelésen túl a ház körüli teendők elvégzése is.... ő az, akiről azt hiszi a férje, hogy a minta felesége nem iszik egy korty alkoholt sem.... de amikor a lányokkal összejönnek, ő sem marad ki semmi jóból.... a negyedik barátnő két gyermekkel éli meg a mindennapokat.... férje csak hétvégén jár haza, így szintén rá marad a gyereknevelés oroszlánrésze.... belevaló lány, aki nagyon tud bulizni, és nagyon el tudja magát engedni.... a csajos összejövetelek alkalmával adja ki magából azt a feszültséget, ami az élet minden területén rá nehezedik.... a férje rajta csodálkozna a legjobban, ha meglátná, hogy a felesége mennyire laza és felszabadult tud lenni.... amikor együtt vannak, teljesen másképp viselkedik, mintha egy más ember lenne.... próbál megfelelni a férjének minden területen....

aranyos csajok, akik a nők papírforma szerinti életét élik.... megpróbálják túlélni a szürke hétköznapokat, több-kevesebb sikerrel.... egy a közös bennük: a külvilág felé a tökéletesség látszatát kiválóan fent tudják tartani....

Lobogását szemednek látom én,
robogását akaratodnak érzem én.
Szavaidban lüktet a száguldás,
igen értem én.
De, ha lehagy a tested,
néma marad bennem ez a költemény.

S hiába minden szó, a vágy egy pillangó.
Ha nem vigyázol rá, tudod, messze száll.

Legyen úgy, hogy a vágy ideérjen,
Te csak engedd, jöjjön el értem,
hogy egészen felemésszen az a lobbanás.
Legyen úgy, hogy jókor kérsz el,
legyen úgy, hogy engem is érzel,
s hoz a vágy még tűzijáték ragyogást.

Lebegését követed-e, hogy merre jár?
Remegését ismered-e, hogy rátalálj?

Hiába minden szó, a vágy egy pillangó.
Ha nem vigyázol rá, tudod, messze száll.

Legyen úgy, hogy a vágy ideérjen,
Te csak engedd, jöjjön el értem,
hogy egészen felemésszen az a lobbanás.
Legyen úgy, hogy jókor kérsz el,
legyen úgy, hogy engem is érzel,
s hoz a vágy még tűzijáték ragyogást.

Velem az érintésben,
szabadító ölelésben,
velem a lélegzetben ott legyél.
Velem a forró lázban,
velem a vak zuhanásban,
velem a szív hangjában te legyél.

Legyen úgy, hogy jókor kérsz el,
legyen úgy, hogy engem is érzel,
s hoz a vágy még tűzijáték ragyogást.
Legyen úgy, hogy jókor kérsz el,
legyen úgy, hogy engem is érzel,
s hoz a vágy még tűzijáték ragyogást.

(Zséda)

kinézek az ablakon, odakinn a hideg szél táncoltatja a száraz leveleket az úton.... nemrég még zöldek voltak, a fán kapaszkodtak, és selymesen simogatták egymást, ahogy összeértek.... mostanra elszállt az élet belőlük és csak az elszáradt, élettelen levelekkel játszik a szél.... hol felkapja a magasba, aztán leejtve a földre görgeti tovább.... bent a szobában meleg van, én mégis fázom.... mint az a falevél, amelyik ott kint táncol.... hideg fuvallatot érzek ott legbelül.... valamit kisöpört a szél a lelkemből....

hiányzik valaki.... szerettem őt sokáig.... hiányzik a nevetése, a humora, a beszélgetések, a jó tanácsai, az ölelése.... a szerelem elmúlt, a szeretet nem.... nem mint férfi, hanem mint BARÁT hiányzik....

felkapta őt is a szél és tovarepítette.... ki tudja hol jár....

nincsenek véletlenek, ezt tudjuk.... olvasgattam a neten, és egyszer csak rákattintottam erre a gondolatsorra.... megszívlelendő és elgondolkodtató minden egyes szava:

"Néha elgondolkozom azon, hogy mért nem tudjuk értékelni és megbecsülni az életet. Miért hagyjuk, hogy minden hétköznapunk ugyanolyan átlagos, céltalan kavargás legyen... Mert az! Ha szétnézek a világban mindenki csak rohan, mindenki törtet előre, de közben már nem is tudja mi a cél.
Ha megtudnád, hogy 30 napod maradt az életből ugyanígy viselkednél? Ugyanúgy elvesztegetnéd a perceket és nem tennél semmit? Nem hiszem... Akkor értékes lenne minden pillanat. De miért kell ahhoz katasztrófa, hogy megtanuljunk ÉLNI? Miért nem megy ez gondok nélkül? És vajon miért akkor tudnánk a legjobban szeretni mikor már nem lehet? Miért akkor hiányzik valaki a legjobban mikor már elérhetetlen? Nagy kérdések ezek, a válasz pedig talán nem is olyan nehéz... Önzőek vagyunk és ettől az önzéstől képtelenek vagyunk a lelkünkkel látni...csak akkor vagyunk képesek levetni az önzés álarcát mikor a fájdalom vagy a hiány elsöpör minden más érzést. Pedig nem lenne nehéz. Ha megpróbálnánk néha magunkba látni rájöhetnénk mennyire elsiklunk a valódi élet felett.
Ha tudnád, hogy mikor ér véget az életed minden perc egy kincs volna. Minden boldog óra egy örökkévalóság. Akkor nem félnél többet ÉLNI. Nem félnél megtenni azt, amit régóta szeretnél. Észrevennél olyan dolgokat, amik már annyira beleivódtak a mindennapjaid körforgásába, hogy fel sem tűnnek.
Mikor érezted utoljára a szél simogatását az arcodon? Mikor álltál meg gyönyörködni az út szélén egy virágban? Mikor szaladtál önfeledten a kék ég alatt? Mikor? Talán míg kicsi voltál. És milyen szép dolgok is ezek, nem? Kár, hogy manapság már szinte kinevetik azt, aki ezek közül bármelyiket is megteszi. Nem illik be ebbe a hibátlan társadalomképbe. A mai világnak már nem ez a szép. Lassacskán kezdünk érzéketlenné válni a valódi szépség felett. Többet ér a mű, a mesterkélt. Nem tudjuk megbecsülni azt amink van, mert mindig több kellene. Ha megszerzel valamit már nem vagy boldog mert megszokottá válik. Megunod. Nem így van? Eldobod és megszerzel valami újat, de hamarosan az sem kell. Ez az EGO hatalma a lélek és az ''én'' felett. Álarcokba bújt önző emberek róják cél nélküli köreiket nap mint nap, újra és újra, amíg meg nem történik valami, ami kiszakítja őket ebből. A fájdalomban még képesek vagyunk meglátni a szépet. A hétköznapokban már ritkán. Persze ki vagyok én, hogy megmondom mi a helyes és megítélek másokat? Én is csak egy vagyok a sok közül, de én szeretnék változtatni. Nem a világot megváltani, csak magamat. Szeretném, ha minden napom úgy tudnám élni, mintha az utolsó lenne. Meglátni a szépet és ledobni az álarcot. Mástól várni a boldogságot butaság. Mert aki boldoggá tehet az csakis önmagad!"

A fájdalom nem azért van, hogy szomorúvá tegyen, ne feledd. Ez az a pont, ahol az emberek mindig eltévednek... A fájdalom csak azért van, hogy éberebbé tegyen... mert az emberek csak akkor válnak éberré, amikor a nyílhegy mélyen a szívükbe hasít, és megsebzi őket. Egyébként nem ébrednek fel. Amikor az élet könnyű, kényelmes és zökkenőmentes, akkor kit érdekel? Akkor ki törődik az éberséggel? Amikor a barátod meghal, az egy lehetőség. Amikor a szerelmed elhagy... azok a sötét éjszakák, amikor olyan magányos vagy... annyira szeretted őt, mindenedet kockára tetted érte, és most hirtelen nincs többé veled. Magányosságod sírásában... ott a lehetőség; ha jól használod, tudatossá tesz.
A nyíl hegye fájdalmasan éget - használd fel. A fájdalom nem azért van, hogy nyomorulttá tegyen, hanem azért, hogy tudatosabbá válj! És ha tudatossá váltál, minden szenvedés eltűnik.

(Osho)

nem volt valami jó hétvégém.... két temetésen is voltam.... egy nő és egy férfi.... az egyik 10 évvel idősebb, a másik 10 évvel fiatalabb, mint én.... mindketten öngyilkosok lettek.... amióta megtörténtek ezek a szörnyű dolgok, sokszor elgondolkoztam azon, hogy vajon mi vezethet egy embert odáig, hogy önmaga vet véget az életének.... mekkora elkeseredettség, kilátástalanság kell, hogy legyen a lelkében, hogy idáig eljusson valaki.... mindkét embernél voltak egyértelmű jelek.... az, hogy a családjuk ezeket mennyire vette komolyan, nem tudom.... nem ítélkezek senki felett, és ezt senkinek sem szabad.... csodálatos emberek voltak, és sajnálom, hogy így alakult az életük....

sokan azért küzdenek, hogy éljenek, csak 1 nappal tovább, és minden napot ajándékként élnek meg.... az, hogy egy egészséges ember miért dönt így, hogy eldobja az életet magától, ezt csak ő tudja.... sok-sok tényező együttállása.... gyermekkorból hozott feldolgozatlan traumák, családi háttér, ami erősítheti a szuicid hajlamot.... ehhez hozzájöhet még a felnőttkorban átélt sérelmek, meg nem bocsátás, évekig halmozódó harag, vagy problémák.... ebből lehetne egy pszichológiai tanulmányt is írni.... mármint az okokról....

ez az ő döntésük volt, egyedül döntöttek így.... nyugodjanak békében....

megérint egy kéz.... lassan, finoman siklik végig a testemen.... a két lábam közé becsusszannak az ujjak, lágyan simogatva.... közben egy apró csókot érzek a vállamon.... elkezdek mocorogni.... bevillannak az esti szeretkezésünk képei.... kezdve a kádban, folytatva a kanapén, majd az ágyban.... a kéz eközben már a csípőmön pihen és egy határozott mozdulattal magára húz.... a következő pillanatban már magamban érzem kőkemény farkát.... az érzés hatására egy halk nyögés hagyja el a számat, majd a csípőmet elkezdem mozgatni.... lassan mozgunk mind a ketten, élvezzük ezt a gyönyörű pillanatot, ahogy a két test egybeolvad.... kezemmel hátranyúlok és megmarkolom a fenekét.... végigsimítom a combját, majd hirtelen belemarkolok, ahogy elér az első orgazmus.... testem megfeszül, remegéshullám fut végig rajta.... türelemmel vár, amíg alábbhagy a remegésem, majd újra elkezd mozogni.... az éjszaka csendjét csak az élvezet hangjai törik meg, és az a semmihez nem hasonlítható hang, ahogy a nedves puncimban ki-be jár a farka.... egyre érzékenyebben reagálok a mozgásra.... remegő testem már libabőrös, ahogy folyamatosan élvezek.... a következő orgazmusnál forró nedvesség folyik le a combomon.... kezem most már a kezét szorítja, és érzem a farka lüktetését..... fűszeres illat lengi be a levegőt.... a nedű illata, ami már a farkára is jut bőven.... iszonyatosan izgató az a tocsogós hang.... tudom, hogy ez őt is a végtelenségig izgatja..... mozgása felgyorsul, és egy utolsó határozott mozdulat után érzem a magamban szétáradó nedveket.... belecsókol a nyakamba, átölel hátulról, szorosan magához húz és a mellemet simogatja.... érzem, ahogy lelassul a szívverése és már csak az illatok emlékeztetnek az elmúlt percekre.... álomba merülünk.... lassan felkel a nap, és ez a hajnal is csodálatos volt.... minden téren....

A könnyek országa oly titokzatos világ
Az erdőt néha eltakarja néhány kis faág
Sűrű lombok árnyékában a bánat vándorol
És sohasem tudhatod, hogy kivel találkozol

A könnyek országában ködbe bújnak el a hegyek
S a völgyekben vadon virágzik az emlékezet
A folyók árja meg nem valósult álmokat sodor
A könnyek országában jobb, ha nem csodálkozol

A könnyek országába nem kell pecsétes útlevél
Hogy rejtett útjait bejárd, nem kell engedély
De könnyen fogva tart egy elszáradt virág
A könnyek országa oly titokzatos világ

(Bródy János)