Halkan siettem felfele a lépcsőn. Be sem kellett kopognom, nyílt az ajtó. Tudta, hogy jövök. Már várt. Beosontam a lakásba, lesegítette a kabátomat, majd bementünk a konyhába. Üres volt a lakás, így ülőhely hiányában a konyhapultra ültem fel. Elkezdtünk beszélgetni, közben kislányosan lóbáltam a lábam. Térdig érő, bő szoknyám alól ki-kivillant a combom, ahogy ficeregtem a pulton. Mellettem állt, a pulton támaszkodott. Néztem a kezét. Szép, férfias kéz. Már elég régóta beszélgettünk, amikor hirtelen elémlépett. Két kezébe vette az arcomat és megcsókolt. Szétnyitottam a lábamat, hogy közelebb tudjon jönni és átöleltem vele. Finom volt a csókja, eleinte kicsit bátortalan, de aztán egyre határozottabb. Megszabadított a felsőrészemtől, én is őt az övétől. A melltartómat gyakorlott mozdulattal kapcsolta ki. Elkezdte simogatni, csókolgatni a melleimet. Kéjes nyögéseimből érezte, hogy tetszik nekem, amit csinál. Leheletét éreztem bőrömön, és nyelve finoman, de határozottan fedezte fel testem eddig számára ismeretlen részeit. Néha felnézett az arcomra, hogy lássa mennyire élvezem. Aztán lecsusszantam a pultról és átöleltük egymást. Meztelen felsőtestünk összeért, éreztem a bőrét, és ez nagyon izgatott. Lassan leguggoltam, miközben végigcsókoltam a mellkasát, a hasát…. ahogy hozzáértem a számmal, alig hallhatóan felnyögött. A szám, a nyelvem körülölelte keménységét. Aztán felhúzott és megfordított. Ráhajoltam a pultra, felhúzta a szoknyámat és simogatta a fenekemet. Óvatosan lehúzta a harisnyámat és a bugyimat, aztán rámhajolt. Simogatta a hátamat, keze néha elkalandozott, halk nyögéseim mutattak utat neki. Csípőm körkörös mozdulataival jeleztem türelmetlenségemet, a vágy, hogy összeolvadjunk, egyre erősebb lett bennem. Aztán magamba fogadtam a gyönyört, élveztem, ahogy mozog bennem. Csend volt, csak az izgalom hangjai szálltak a levegőben. Egyszer csak egy hangos nyögés kíséretében megrogytak lábaim. Erős kezeivel megfogott, és egy kicsit várt, amíg a vágy befejezi testemen a táncát. Aztán egy határozott mozdulattal visszakövetelte magát meleg ölembe. A csípőm tekergett, húztam magamhoz egyre közelebb, hogy minél mélyebben érezzem. Éreztem a szemét a fenekemen, a hátamon, és őt is izgathatta, mert az édes vágy hirtelen utat tört magának….
Felöltöztünk, felsegítette a kabátom, és megcsókolt. Kezeivel simogatta melleimet, érezte, hogy megint felizgultam ettől és eltolt magától. Annyit mondott: most menned kell. Jó gondoltam, még egy búcsúcsók azért még jár. Éreztem az izgalmát, simogattam, aztán rekedtes hangon azt mondta, vagy most hagyjam abba, vagy fejezzem be, amit elkezdtem…. rámosolyogtam és kiléptem az ajtón. A lépcsőfordulóból még visszanéztem rá. Intett és becsukta az ajtót. Halkan siettem lefele a lépcsőn….
Kinyitottam a szemem. Zihálva vettem a levegőt, melleim az izgatottságtól megfeszültek. Körülnéztem. Éjszaka van. A telihold fénye átvilágít a függönyön. Csak egy álom volt, érzéki csalódás (vagy mégsem? ). Becsuktam a szemem és aludtam tovább. Az álom nem folytatódott. Aznap nem.
